hirdetés

A Levehető tető is bekerül az elektromos Rivian pickup választható extrái közé

Nemsokára indul az amerikai elektromos gyártó, a Rivian pickupjának a piaci értékesítése. Nagyon úgy néz ki, hogy később még egy levehető tetős változatra is számítani lehet.

Bár az európai utakon nem lesz az első időkben túl gyakori látvány a Rivian elektromos platósa, az R1T azonban mégis egy meghatározó modell az autóipar életében. A Teslát megelőzve dobja piacra a villanyos pickupját a cég, mely nem csak brutális teljesítményével hívja fel magára a figyelmet (négy elektromos motorból akár 750 lóerőt is képes kipréselni magából a rendszer), hanem azzal is, hogy igencsak gazdag személyre szabhatóságot kínál a vásárlóknak.

Ennek a személyre szabhatóságnak az eleme a tető kialakítása is. Eddig arról volt szó, hogy lesz a normál keménytető, illetve még a teljes panorámát nyújtó üvegtető, most viszont napvilágot látott egy másik érkező megoldás is.

Nem hivatalos közleményben tette közzé a Rivian, hanem csak simán bedobta a konfigurátorba a lehetőséget, hogy 2022-től elérhető lesz a levehető tetős formátum is. Azt egyelőre nem részletezték, hogy ez pontosan mit jelent, ám valószínűleg a Jeep Gladiator megoldásához hasonló lecsavarozható megoldásra számíthatunk a szabadságérzet teljes élményével.

A Rivian R1T forgalmazása idén júniusban kezdődik meg Amerikában, az első példányok nyár végén érkezhetnek meg a leggyorsabb vásárlókhoz. A gyártó elektromos SUV modellje, az R1S augusztusban debütál a piacon.