hirdetés

Aston Martin Valkyrie – részletekben

Félszáz képet tett közzé az Aston Martin a Forma-1-es sztártervező, Adrian Newey tervei alapján készült szuper-sportkocsijáról, a Valkyrie-ről. Így immár minden részlete megcsodálható.   

Mintegy 175 példány készül jövőre abból a szuper-sportkocsiból, amelyet a Forma-1-es sztártervező Adrien Newey és a Red Bull csapat összes tudása valamint az Aston Martin utcai autókkal szerzett tapasztalatainak kombinációjával alkottak meg. A Valkyrie névre keresztelt közös fejlesztésű jármű már első ránézésre is ígéretes. A tervezőstábnak sikerült megvalósítania azt a célt, hogy egy utcai F1-es autót alkosson. és papírforma szerint minden esélye megvan arra, hogy menetteljesítményeivel nyugdíjasok bevásárló autójává minősítse át a jelenleg legfürgébb közúti járműnek tartott (és egyébként rekordkísérletre készülő) Bugatti Chiront. Az ugyanis 1500 lóerős teljesítményével hajszál híján két tonnás tömeget mozgat, míg az Aston Martin újdonsága esetében minden egyes kilogrammra jut egy lóerő, vagyis várhatóan 900 lóerejével pontosan 900 kilogrammot cipel majd csupán.

aston martin valkyrie-04

A szuper-sportkocsi életnagyságú makettjét ma mutatták be a szaksajtónak. A képeken is feltűnő F1-es vonások egytől egyig funkcionálisak, hiszen az autóval szemben azt az elvárást fogalmazta meg Andy Palmer, az Aston Martin vezetője a projekt elindításakor, hogy egy olyan utcai autót építsenek, amely képes hozni a Forma-1-esek köridejét a silverstone-i versenypályán. Az F1-es hatás az autó padlólemezének kialakításán érhető leginkább tetten, amely egy alsó vezetőszárny-jellegű profillal indul, trükkös áramlástani szempontok alapján szabott vonalvezetés után egy kettős diffúzorban végződik. Természetesen az egész autó szénszálas kompozitból készül majd, akárcsak a csúcskategóriás versenyautók. A pici utastér mögött már minden tekintetben az F1-esek dizájvilága köszön vissza a motor-váltó beépítésétől a hűtőnyílásainak kialakításán és a kipufogók trükkös kivezetéséig, valamint a légterelő funkcióval rendelkező idomokig. Még a pilóta üléspozíciója is F1-es: a vezető (és utasa) szinte fekszik az autóban. Beszállni is úgy lehet, mint a betontorpedókba: rá kell lépni az ülésre, majd a levett kormány kínálta helyen előrefelé lehet becsúsztatni a lábakat. A tervezők a bemutatón elárulták: e tekintetben már jelentősen módosították Adrian Newey terveit, mivel azok a potenciális vásárlók, akiknek menet közben kikérték a véleményét, mind úgy nyilatkoztak, hogy roppant nehézkesnek érzik a beszállást, ezért minden irányban nagyobbra szabták a kokpitot. Persze, az így is spártai kényelmet fog csak kínálni a várhatóan 2,5 millió fontos csodaautó tulajdonosa számára.

aston martin valkyrie-28

Az autó hajtásáról egy vadonatúj fejlesztésű V12-es motor gondoskodik majd (tehát nem az Aston Martin mostani, 5,2 literese), amelyhez szintén F1-es technikán alapuló kisegítő hibridrendszer kapcsolódik majd, amellyel a fékezéskor keletkező energiát is hasznosítja az autó (ERS – energia-visszatápláló rendszer). Ennek egyik újszerű módja, hogy a váltón nem lesz hátrameneti fokozat, tolatáshoz közvetlenül az ERS ad energiát. Bizonyos tekintetekben azonban a Valkyrie túl is haladja a Forma-1-es autók technológiáját, hiszen olyan aktív szárnyrendszerrel rendelkezik majd, amilyennel még azok sem. Ezek működési elve az, hogy a kanyarokban nagyobb leszorító erőt generálnak, míg az egyenesekben némileg lelapulnak, hogy ezáltal is csökkenjen az autó légellenállása. Ugyanebből a megfontolásból nem lesznek visszapillantó tükrei a járműnek, azokat hátrafelé irányított kamerák helyettesítik majd.

aston martin valkyrie-22

A tervek szerint 99 és 150 közötti szériában készül majd az autó utcai változata, de építenek belőle egy még bestiálisabb, kifejezetten pályaversenyzésre szánt verziót is, várhatóan 25 példányban. Ennek még a futóműalkatrészeit is karbonszálas anyagokból gyártják majd a további súlycsökkentés érdekében.

aston martin valkyrie-15