hirdetés

Audi hibrid áradat lesz Genfben

Az Audi a Genfi Autószalonon leplezi le az új konnektoros hibrid generációját. A Q5, az A6, az A7 és az A8 is megkapja az új TFSI e rendszert.

Az Audi az idei Genfi Autószalonon leplezi le az új konnektoros hibrid TFSI e rendszerét. Nem csak egy modell, hanem a fél paletta megkapja az elektromos-benzines hajtást.

A megoldás a 3 literes benzines TFSI-re épül, melyhez egy elektromotort és egy 14,1 kWh-s akkumulátor csomagot csapnak hozzá a németek. A hibrid rendszer az A8 esetében adja le a legnagyobb összteljesítményt, ugyanis a 60 TFSI e Quattro 443 lóerővel és 699 Nm nyomatékkal rendelkezik, míg a többi PHEV esetében az 55 TFSI e lesz a legerősebb a maga 363 lóerejével.

Ami közös mindegyik modellben az az elektromosan megtehető 40 kilométeres hatótáv, illetve a három hajtási üzemmód. Ez utóbbiak az elektromos meghajtást előtérbe helyező EV, a kiegyensúlyozott Auto és az akkumulátorokkal spórolós Hold funkció lesz.