hirdetés

Egy darabig nem lesz új Bugatti a palettán, likviditási gondokkal küzd a gyártó

Bár hivatalosan nemsokára már kezdődne a Bugatti új modelljének promóciója, most nagyon úgy tűnik, hogy mégse lesz belőle egyelőre semmi. A gyártó határozatlan ideig jegeli a projektet likviditási problémák miatt.

A Bugatti egy éve jelentette be, hogy a jövőben egy „kedvezőbb áru” négyajtós modell kerül be a kínálatba közvetlenül a Chiron mellé. Most viszont változott a helyzet, egy darabig még egyedül marad a kifutó szupersportkocsi széria, a gyártó ugyanis nem engedhet meg magának egy újabb modellt a palettán.

Természetesen a koronavírus okozta gazdasági visszaeséssel magyarázta a neves francia márka a döntést, azaz likviditási problémákkal küzdenek jelenleg. Mivel a Chiron megrendeléseket nem érintette drasztikusan a pandémia, valószínű, hogy a háttérben az anyacéget, a VW csoportot érintő fejlemények állhatnak.

A Bugatti azonban hozzátette azt is, hogy az új modell bevezetésére irányuló tervek nem kerültek véglegesen törlésre, csupán amíg a nehézségek tartanak, addig nem koncentrálnak újabb piaci bevezetésekre. Persze, ez idővel elkerülhetetlen lesz, hiszen a Chiron esetében eléggé az utolsó darabokkal házal már a gyártó, a kínálat teljes leállása pedig elfogadhatatlan még egy olyan kis példányszámmal működő márka esetében is, mint a Bugatti.

(a képeken a 2009-es Galibier tanulmány látható)