hirdetés

Elektromos strandautó az új Citroen E-Mehari

E-Mehari néven mutatta be legújabb modelljét a Citroen: a legendás Méhari szellemi örököse egy elektromos hajtású, nyitott tetős strandautó lesz.

Feltámadt a legendás Méhari, a Citroën ugyanis bemutatta a bolondos strandautó huszonegyedik századi változatát. A franciák még a nyáron jelentették be, hogy az elektromos hajtású városi kisautóiról ismert Bolloré egyik nyitott tetős modelljét árulják majd saját kereskedőhálózatukban, majd az ősszel egy tanulmányautót is bemutattak, a C4 Cactus nyitott tetős változatát a klasszikus Méhari stílusában. Most ebből a két modellből egybegyúrva mutatkozott be az E-Mehari.

A műszaki alapokat a Bolloré kisautója, a Bluesummer adta, de a külsőt a C4 Cactus stíluselemeivel dolgozták át. A fényszórók és a könnyűfém kerekek is a Citroën crossover modelljéről lehetnek ismerősek, az E-Mehari ennek köszönhetően úgy néz ki, mint egy kicsinyített C4 Cactus. Az utastérben négy személynek és 200 literes csomagtérnek jutott hely, de a hátsó ülések ledöntésével 800 liternyi poggyász is szállítható. A 3,81 méter hosszú, 1,87 méter széles és 1,65 méter magas karosszéria alapállapotban nyitott tetős, de a szélvédőre és bukókeretre vászontetőt lehet illeszteni. Az egész autó egyszerű felépítésű és könnyen használható, a tisztítása pedig gyerekjáték, a műanyag karosszériát, a vízálló kárpittal borított üléseket és az utasteret akár vízsugárral is takaríthatjuk.

A neves elődhöz hasonlóan nagyobb hasmagasságú E-Mehari elektromos hajtású, az 50 kilowattos (68 lóerős) villanymotor legfeljebb 110 km/órás sebesség elérését teszi lehetővé. A 30 kilowattórás lítium-metál–polimer akkumulátor feltöltése otthoni hálózatról 13 órát vesz igénybe, de 16 amperes töltéssel akár 8 óra alatt elkészülhetünk vele, a tele akkuval pedig városban 200, vagy azon kívül 100 kilométert képes megtenni a kis Citroën. Az E-Mehari gyártása hamarosan megkezdődik a PSA Peugeot Citroën rennes-i üzemében, a forgalmazása pedig 2016 tavaszán indul.