hirdetés

Erősebb lett és messzebb megy a Renault Zoe

A Renault szépen csöndben újította meg a Zoe elektromos autóját. A hatótávra és a menettulajdonságokra is rágyúrtak a franciák.

Az Opel bemutatta az elektromos Corsát, a Peugeot 208-e is a piacra került, így érthető módon a Renault sem hagyhatta változatlanul az elektromos Zoét. Meg is történt a beavatkozás, melyből egyértelműen a vásárlók profitálnak.

Először is nagyobb, 52 kWh-s akkumulátorokat szereltek bele, melynek köszönhetően a WLTP szabvány alapján megadott egy töltéssel megtehető hatótáv 390 kilométerre növekedett. Ezzel együtt egy új elektromotor is bekerült a kínálatba R135 néven, így most már a 110 lóerős mellett  egy 135 villanyos lovas változat is rendelkezésre áll. Mindezek mellett szintén fontos, hogy a Renault a többi elektromos modellből már ismert egypedálos vezetést is lehetővé teszi a megújult Zoe-val, azaz elég a gázpedált felengedni, hogy az autó magától megálljon belátható távolságon belül.

A technológián felül a minőségérzeten is javítottak a gyáriak, a belső térben például érezhetően több a puha anyag.