Európában is kapható a Lynk & Co 08

A Lynk & Co legújabb Európában is kapható modellje egy konnektoros hibrid SUV, mely egészen komoly 200 kilométeres elektromos hatótávval rendelkezik. A kocsitól nem vár mást a kínai gyártó, mint hogy az eddigi eladásokat megsokszorozza, ezzel a márkát megerősítve az európai piacon is.

A Lynk & Co a Geely-csoport szárnyai alatt egy új fejezetet nyitott európai jelenlétében: bemutatták a 08 nevű középkategóriás SUV-modellt, amely a WLTP szabvány szerint 200 kilométeres tisztán elektromos hatótávot kínál. Ezzel jelenleg ez a leghosszabb hatótávú plug-in hibrid jármű az európai piacon, nem csupán a kínai ciklusok túlzó értelmezése, hanem a viszonylag reális európai mérési rendszer szerint is.

A gyártó reményei szerint ez épp elég lesz ahhoz, hogy megszólítsák azokat az autóvásárlókat, akik érdeklődnek az elektromos hajtás iránt, de még nem akarnak teljesen elszakadni a belső égésű motoroktól, és szeretnek számolni azzal, hogy a padlólemez alatt továbbra is ott van egy hagyományos üzemanyagtartály is.

A 08-as modell piaci bevezetése nem csupán technológiai szempontból fontos, hanem stratégiai jelentősége is van a Lynk & Co számára. A márka eladásai ugyanis jelentősen visszaestek: az idei év első négy hónapjában 33 százalékkal csökkentek az eladások az előző év azonos időszakához képest. A középkategóriás SUV-k szegmense viszont egyre nagyobb népszerűségnek örvend Európában, így a Lynk & Co abban bízik, hogy az új modellel sikerül új lendületet adni a márkának a kontinensen.

A 08 nem teljesen ismeretlen modell, hiszen Kínában már korábban bemutatták, és ott a márka új dizájnfilozófiájának előhírnöke volt. Európában azonban most debütál, és technikailag is komoly alapokon nyugszik: az úgynevezett CMA Evo platformra épül, amelyet többek között a Volvo XC40 és a Polestar 2 is használ. A hajtáslánc egy 1,5 literes, 135 lóerős benzinmotort és egy 211 lóerős (155 kW) elektromos motort kombinál. A 39,6 kWh kapacitású akkumulátor a hatótáv kulcsa, és emellett gyorstöltésre is alkalmas, 10-ről 80 százalékra mindössze 33 perc alatt feltölthető DC töltőn keresztül.

Két felszereltségi szintben kerül az európai piacra a járgány: a belépő szintű, Core elnevezésű változat 53 995 euróba kerül, míg a magasabb kategóriás, More névre keresztelt verzióért 56 995 eurót kérnek. Az utóbbi felszereltség 21 colos könnyűfém keréktárcsákat, Harmon Kardon hifirendszert és Matrix LED fényszórókat is kínál.

A kínai konnektoros SUV forgalmazása Európában 2025 júliusában indul, és mivel nem tisztán elektromos autóról van szó, így nem érinti a nemrégiben bevezetett uniós importvám, amely a Kínából érkező elektromos autókat sújtja, azaz érthető, hogy a gyártó az európai paletta legfontosabb tagjának tartja.