A Ford modellek eszméletlen tuningolásával foglalkozó Shelby termékei eddig csak Amerikában voltak megrendelhetők, ám most egy osztrák cég Európában is elkezdi forgalmazni őket.
A Shelby a Ford modellpaletta egyik legkomolyabb tuningolója, ráadásul az általuk kezelésbe vett autók már nem is Ford termékeknek minősülnek, hanem saját márkaként vannak jelen a piacon. Viszont az a bibi, hogy ezeket a termékekhez, mint például a Shelby GT500, európai ember csak nagyon körülményesen jutott hozzá. Egészen idáig!
Mostantól ugyanis egy osztrák cég, a Peicher US-Cars, belépett a hivatalos forgalmazók közé, azaz rajtuk keresztül lehet majd berendelni a Shelby modelljeit. A szállítástól kezdve a honosításig (osztrák) mindent intéznek, neked csak a vételárat kell befizetned.
Természetesen nem kis összegekről van szó, hiszen egy 760 lóerős GT500 azért Amerikában sem számít megfizethető árú autónak, de azért jobban jön ki az ember, mintha maga utazna el Amerikába, adná le a rendelést majd haza szállítaná az új szerzeményt. A szóban forgó modell alapára így 110 ezer euró, mely karbon csomaggal és más kiegészítőkkel akár 150 ezer eurós összegig is feltornázható.