hirdetés

Frissült a Panamera és vele együtt a Nordschleife rekord is

A Porsche nem arról híres, hogy csak papíron teljesítenek jól az autóik, hanem bizony szeretik bizonyítani ezt. Mit lehet tehát tenni akkor, ha felfrissül az egyik modell? Persze, hogy ki kell küldeni egy Nordschleife gyorskörre. 

A Porsche nemrég frissítette fel a Panamera Turbo-t, ami ugyan nem az igazi sportkocsik táborát erősíti (inkább a luxusautó kategóriába sorolható), de azért a márka elvárásainak meg kell hogy feleljen, azaz versenypályán sem vallhat szégyent. Hogy lehet ezt legjobban letesztelni? Hát persze, hogy a Nordschleife aszfaltján futott mért körökkel!

Még 2016-ban futotta meg az első mért kört a szóban forgó kocsi, akkor Lars Kern 7 perc és 38 másodperc alatt ért körbe. Most, a frissített változattal ismét ő rugaszkodott neki a távnak, amit egészen parádés 7 perc és 29 másodperc alatt teljesített, ezzel elhozva a leggyorsabbnak járó címet a luxuslimuzinok kategóriájában.

Az időeredmény már csak abból a szempontból is kiemelkedő, hogy míg 2016-ban 20,6 kilométeres volt a pálya, most már 20,8 kilométert kellett Kern-nek letudnia az új 200 méteres szakasznak köszönhetően.

A gyáriak ráadásul külön kiemelték, hogy a rekorder Panamera Turbo teljesen gyári beállításokkal ment, csupán a biztonsági ülést és a bukócsövet tették bele biztonsági okokból. Ez utóbbi ráadásul nem előnyt, hanem a plusz súlynak köszönhetően inkább hátrányt jelent a mért kör szempontjából.