
A Rimac tavaly mutatta be az eddigi legerősebb elektromos modelljét, melyről már első pillanatban tudni lehetett, hogy igazi rekorder lesz. A Nevera R most pedig tényleg be is bizonyította, hogy már-már a fizika törvényeit is képes meghazudtolni.
A Rimac tavaly mutatta be az eddigi legerősebb elektromos modelljét, melyről már első pillanatban tudni lehetett, hogy igazi rekorder lesz. A Nevera R most pedig tényleg be is bizonyította, hogy már-már a fizika törvényeit is képes meghazudtolni.
A brit McMurtry Automotive elképesztő húzással rukkolt el: kis méretű, de extrém teljesítményű villanyautójuk, a Spéirling fejjel lefelé hajtott végig egy speciálisan kialakított platformon, kizárólag a ventilátoros leszorítóerő segítségével, mindenféle mechanikus rögzítés nélkül. Ez az első ilyen demonstráció az autóipar történetében, amely bebizonyítja, hogy a megfelelő technológia mellett nemcsak elmélet, hanem valóság is lehet egy ilyen elképzelés.
A Porsche új Guinness-rekordot állított fel az elektromos járművel végrehajtott leghosszabb folyamatos driftelés terén jégen, méghozzá egy Taycan GTS segítségével. A Porsche Experience oktatója, Jens Richter 46 percen keresztül tartotta az autót oldalazásban, 132 kört teljesítve egy jégpályán.
A Xiaomi nemrég jelentette be, hogy az SU7 modellből készítenek egy 1500 lóerős kivitelt is Ultra néven. A prototípus már elkészült, el is vitték a Zöld Pokolba, ahol a négyajtós kategóriában legjobb időt tudtak futni vele.
A Mercedes két évvel ezelőtt állította be a leggyorsabb sorozatgyártású autó rekordját a Nordschleifén. Azóta sem akadt kihívóra az AMG ONE, most viszont sikerült a saját rekordját megdöntenie a hibrid szupersportkocsinak.
A Ford jelentette be, hogy megdöntöttek egy Guinness-rekordot, miután egyetlen töltéssel 916,7 kilométert sikerült megtenniük egy közel gyári specifikációval rendelkező Mustang Mach-E modellel.
A Koenigsegg 1600 lóerős szupersportkocsija most egy hazai, azaz svéd pályán bizonyította, hogy korunk egyik leggyorsabbja. Tesztelni mentek csak a gyáriak, de pályacsúcs lett belőle.
Egy svájci tanulókból álló csapat egy olyan elektromos versenygépet rakott össze, mellyel nemes egyszerűséggel sikerült kevesebb mint 1 másodperc alatt felgyorsulniuk 100 kilométeres óránkénti sebességre.
A Rimac elvette a Tesla „leggyorsabb sorozatgyártású elektromos autó” címét a Nordschleifén. Csaknem 20 másodpercet adott a Model S Plaid-nek a Nevera, amelyből be is mutatták a csak 12 példányban készülő Time Attack Edition szériát.
Bár a hivatalos menetteljesítmény adatok alapján sejteni lehetett, hogy a Pininfarina Battista képes lehet megdönteni negyedmérföldön a Rimac Nevera 2021-es rekordját, ám a hivatalos mérésre egészen idáig kellett várni.