A Mercedes bejelentette, hogy az utolsó téli tesztek is sikeresen lezárultak, így már nyáron megérkezhet az elektromos EQV kisbusz.
A Mercedes bejelentette, hogy az utolsó téli tesztek is sikeresen lezárultak, így már nyáron megérkezhet az elektromos EQV kisbusz.
Bár az utóbbi időszakban úgy tűnt, hogy Elon Musk cége stabil helyzetbe kerül, a koronavírus járvány ezen most alapvető módon változtathat.
A BMW ugyan pontos technikai részleteket még nem árult el, azt viszont megerősítette, hogy tisztán elektromos formában is elérhető lesz az új 7-es generáció.
A kínai BYD, aki eddig főként elektromos autókkal és buszokkal foglalkozott, teljesen a vírus elleni védekezésnek rendelte alá magát. Több millió maszkot és kézfertőtlenítőt gyártanak naponta.
Zöld utat kapott a tavaly bemutatott, a variálhatóságával a tömegből kimagasló Fiat Centoventi tanulmány.
A Jaguar sokáig gondolkodott, hogy legyen-e utódja a most kifutó XJ szériának, végül pedig a maradás mellett döntöttek. Azért sok minden meg fog változni, például a hajtáslánc típusa is.
A Mercedes hivatalosan még a nevét sem leplezte le, de bizonyos források szerint EQE néven kerül majd a szalonokba a csillagosok közepes méretű elektromos szedánja.
A Tesla alig tíz éve van jelen a piacon, ráadásul szélesebb rétegnek szánt autókat csak nyolc éve gyártanak. Ennek fényében gyönyörű eredmény az egymilliomodik amerikai villanyos legyártása.
A Honda nagyon elszámolta magát az elektromos Clarity modellel Amerikában, így most le is szedték a palettáról. A hibrid és a hidrogénes variáns továbbra is megmarad.
A Volvo kimondottan izgalmas évek elé néz, hiszen úgy tűnik, hogy az elektromos modellek terjedése mellett még az SUV paletta kupésításába is belevágnak a svédek.