A Lexus hivatalosan is levédette az RZ 450e megnevezést, ami nem jelenthet mást, mint egy új modell érkezését a palettára. Valószínűleg tisztán elektromos lesz.
A Lexus hivatalosan is levédette az RZ 450e megnevezést, ami nem jelenthet mást, mint egy új modell érkezését a palettára. Valószínűleg tisztán elektromos lesz.
A kínai Xiaomi immár tíz éve van jelen a piacon. Az eletkromos eszközökkel foglalkozó cég most egy speciális, Lamborghini témájú gokarttal ünnepel.
A Hyundai az új elektromos Kona kapcsán akár 1000 kilométeres hatótávról beszél. Na de vajon tudja is ezt az autó, vagy csak a marketinges kollégák képzeletében létezik ez az elképesztő eredmény? Most kiderült!
Hibrid és elektromos formában is bemutatkozik a következő BMW M5 generáció, de csak 2024-ben. Három év múlva jön az alap 5-ös széria új felvonása.
Az oroszok tudnak elképesztő dolgokat alkotni, de leginkább a komolytalan kategóriát erősítik az ottani tákolmányok. Ezért is furcsa az az elektromos Ford Mustang átirat, amit Aviar R67 néven lehet majd megvásárolni.
A Hyundai eddig a saját palettáján szerepeltette a benines, elektromos és hibrid formában is elérhető Ioniq-ot. Ez azonban változni fog, a jövőben egy elektromos márka lesz belőle.
A Ford az egyik legbátrabb gyártó a mai világban. Nem elég, hogy elektromos SUV modellt csináltak a Mustang-ból, de még egy igazán vad koncepciót is összehoztak belőle.
A Mazda első elektromos autója az MX-30, mely mégis kapható lesz benzines motorral is. Csak Japánban lesz elérhető mild-hibrid variációban a divatos kis SUV.
Angliában már hátsó ülések nélkül, áruszállító kivitelben is bemutatkozott az elektromos Renault Zoe.
Új kedvcsináló videóval tudatta a GMC az érdeklődőkkel, hogy még idén ősszel bemutatkozik az elektromos Hummer, a világ első supertruck-ja.