hirdetés

Jól törik a Polestar 1

A Volvo mindig is a biztonságával hívta fel magára a figyelmet. Természetesen a Polestar sem bukhat el ezen a fronton, így fontos volt a házon belüli tesztelés is. Az eredmények biztatóak. 

Ha Volvo, akkor biztonság és tökéletes törésteszt. Természetesen nem lehet máshogy ez a Polestarnál, a márka teljesítményre kihegyezett elektromos márkájánál sem.

A házon belül tartott törésteszt legalábbis erre mutatott rá, azaz tökéletesen vizsgázott a Polestar 1 fémvázas szerkezete köré épített karbonszálas karosszéria.

Az elektromos sportkupét 56 kilométeres óránkénti sebességgel küldték neki egy statikus falnak, ezzel frontális karambolt szimulálva. Az eredmény? A vázon semmi sérülés sem keletkezett, az energiát nagyon szépen nyelte el az erre kialakított zóna.

„Nagyon izgatottak voltunk a töréstesztet illetően, hiszen az első teszt mindig az ismeretlen feltérképezéséről szól.”- mondta Thomas Ingenlath, a Polestar igazgatója, majd hozzátette, hogy a törésteszt eredménye alátámasztotta a Polestar 1 karbonszálas felépítésének a létjogosultságát.

A törésteszt kapcsán egy kis érdekesség: az autó tetején elpukkanó szerkezet nem a látványt hivatott fokozni, hanem azt szolgálja, hogy kívülről is látni lehessen, hogy a különböző belső rendszerek mikor lépnek működésbe.