hirdetés

Keményen lép fel a Ferrari a hamisítványok ellen

A Ferrari elárulta, hogy tavaly egészen brutális mennyiségű hamis terméket semmisíttettek meg. Még három autó is bezúzásra került, miután kereskedelmi forgalomba kerültek a másolatok.

Ha valaki, akkor a Ferrari igazán nem nézi jó szemmel, ha visszaélnek a márka védjegyeivel. Éppen ezért, folyamatosan várják a bejelentéseket, egy külön részlegük foglalkozik a kereskedelmi forgalomban fellelt hamisítványok jelentéseivel. A nagy odafigyelésnek meg is van az eredménye a hivatalos közleményük szerint, miután csak tavaly több mint 400 ezer hamis terméket semmisíttettek meg a bejelentések után.

Érdekes képet ad a bezúzott tárgyak aránya. A legtöbb hamisítvány a ruházati termékekből került ki, ebből összesen 100 351 darabot foglaltak le. A második helyen a napszemüvegek állnak 91 229 darabbal, de nem sokkal maradnak le a karórák, azokból 60 903 hamis példány került elő. Természetesen ott vannak a listán a rollerek, az övek, a modellautók és még az emblémák is, illetve igazi autót is bezúztak, ám ebből csak 3 darab akadt fent a rostán.

Fontos hozzátenni, hogy a Ferrari csak a kereskedelmi forgalomba kerülő hamisítványokra vadászik, azaz a saját használatra épített replikákat csak nagyon-nagyon szélsőséges esetben veszik el a felhasználótól.