hirdetés

Kétszínű a Ford kis egyterűje

Újabb változatban mutatta be a kiskategóriás B-Max egyterűt a Ford, a kétszínű karosszériához gazdag felszereltség és minden eddiginél erősebb ezer köbcentis motor jár.

Colour Edition kivitelben is bemutatkozott a Ford B-Max. Ez a felszereltségi szint eddig csak a Fiesta és a Focus modellekhez volt rendelhető, most azonban már a Fiesta műszaki alapjára épülő kis egyterűhöz is lehet kérni. A nevéhez illően a vevők kétféle színű fényezés közül választhatnak, a tető és a visszapillantó tükrök ugyanis a karosszéria alapszínétől eltérő fényezést kapnak. A Colour Edition felszereltsége gazdag, hiszen a 16 colos könnyűfém kerekekért, sötétített ablakokért, légkondicionálóért és navigációs rendszerért nem kell felárat fizetni.

Egyben ez az eddigi legerősebb B-Max is, hiszen a Fiesta után ehhez a modellhez is rendelhetővé vált az ezer köbcentis, háromhengeres, turbós benzinmotor eddigi legizmosabb változata, 125 helyett 140 lóerős teljesítménnyel. A kis családi autó ezzel a motorral 10,4 másodperc alatt gyorsul nulláról százra és 5 litert fogyaszt száz kilométeren. A B-Max továbbra is a kategória különlegessége, hiszen az első ajtók hagyományosan nyílnak, hátulra azonban tolóajtók kerülnek, a B-oszlop nélkül pedig meglehetősen könnyű a beszállás az utastérbe.