hirdetés

Könnyű kompozit vázat fejleszt az elektromos modellek számára a Jaguar

A Jaguar-Land Rover csoport kimondottan elektromos autók számára fejleszt kompozit vázat, mely mintegy 30 százalékkal lesz merevebb a mai megoldásoknál, ám azoknál könnyebbnek is ígérkezik.

Az elektromos autózás teljesen más fejlesztéseket igényel, mint amit eddig megszokhattunk az autóiparban. A hatótáv miatt minden eddiginél fontosabbá vált a súly kérdése, a villanyos erőforrásokra jellemző, már a pedál lenyomásakor teljes mértékben elérhető nyomaték maximum pedig szilárdabb felépítést kíván meg magának.

Ezért is kezdte el a Jaguar-Land Rover az elektromos autóknak szánt, teljesen új kompozit váz kifejlesztését, mely a tervek szerint 35 kilóval lesz könnyebb, mint az eddig használt megoldások, míg a torziós merevségben 30 százalékos növekedést tudnak majd elérni vele a kocsiknál. A váz nagyobb része üvegszálas kompozitból áll majd a jelenlegi állás szerint, de szénszálas kompozit részek is fellelhetők a kiadott képeken.

A jelenlegi tervek szerint az új technológiára épülő első Jaguar-Land Rover prototípus 2022 végén mutatkozhat be.