hirdetés

Land Roverekkel a koronavírus ellen

Vannak gyártók, akik egészségügyi eszközök gyártására álltak át, míg mások inkább adományozással szeretnének segíteni a koronavírus elleni harcban. Ilyen a Land Rover is, aki nem kevés autót adományozott sok olyan szervezetnek, akik éjjel-nappal azon munkálkodnak, hogy a világ túllegyen ezen a rémálmon.

Sorra érkeznek a hírek, hogy autógyártók lélegeztetőgép, fertőtlenítő vagy éppen maszk gyártásra állnak át, ezzel is elősegítve a koronavírus járvány lelassítását, illetve megállítását. Vannak azonban olyanok is, akik nem szervezik át a gyártósorokat, viszont segíteni szeretnének. Ide tartozik a Land Rover is, aki 160 új járgány adományozásával járul hozzá a szent ügyhöz.

Ezek mindegyike olyan szervezethez jut, akik azon munkálkodnak, hogy a világ minél hamarabb kilábaljon a jelenlegi helyzetből. 57 darabot kapott a brit Vöröskereszt, de jutott szép számmal az ingyen autókból például Ausztráliába, Franciaországba és Dél-Afrikába is. A szétosztáskor az egyik fő szempont az volt, hogy a terepjárók olyan helyre kerüljenek, ahol szükség van az adottságaikra, azaz nehéz terepen dolgoznak velük a „hétköznapi hősök”.