hirdetés

Légzsákból készült ruhával ünnepel a Mercedes

Igencsak különös módját választotta a Mercedes annak, hogy megünnepelje a ma ismert légzsák megjelenésének 50 éves évforulóját. Egy ezekből az életmentő eszközökből készült ruhakollekciót mutattak be.

Akik most vezetnek autót, azoknak már fel sem tűnik, hogy ott virít az Airbag felirat több helyen is a járgányokban. Pedig volt idő, amikor abszolút nem volt megszokott az életmentő lufi, sőt, alig pár évtizede még a létezéséről sem tudott senki.

Mert bizony pontosan 70 éve annak, hogy az amerikai John W. Hetrick 1952-ben levédette a tanulmányt (a folyamat 1951-ben indult be, csak ugyebár az a fránya papírmunka és kivizsgálás), alig három hónappal előzve meg a német Walter Linderert, akinek csak 1953 elején fogadták el a bejegyzését, pedig az engedélyeztetést már ő is 1951 végén megkezdte. Mindegy, a lényeg, hogy az autóban ismert légzsák születését így 1952. augusztus 5.-ére tesszük, bár az 1910-es években is már voltak hasonló kísérletek a repülőgépek fejlesztésénél.

Persze, van még egy csavar a sztoriban. Az 1950-es években levédetett megoldás (mely még sűrített levegővel működött a mai kémiai patronokkal szemben) csak a 70-es évek legelején került először felhasználásra a Ford néhány kísérleti modelljében, majd csatlakozott a General Motors is a felhasználók köréhez. Így bármennyire is 70 év telt el a feltalálás óta, igazán csak 50 éve tartó használatról beszélhetünk némi kerekítéssel.

A Mercedes 1981-ben csatlakozott be a történetbe, amikor is a W126-os megkapta a biztonsági megoldást, így joggal beszélhetnek a németek most 40 éves éfordulóról. Bárhogyan is nézzük, mindenképpen kerek évfordulót ünnepelhetünk, így jogos a Mercedes lépése, bármennyire furcsa is.

Mert, bizony a csillagosok most összeálltak a Heron Preston divattervező céggel, hogy bemutathassák az új, légzsákokból készült ruhakollekciót. Persze, azt senki sem várja el, hogy mostantól így öltözködjön mindenki, de azért vannak a szériában igazán tetszetős darabok. Meg aztán, inkább így kerülj kapcsolatba a „lufival”, mint egy baleset alkalmával!