
A Renault bemutatta az Espace 2020-as modellévtől érvényes frissítését. A legmagasabb felszereltség, az Initiale Paris esetében a legészrevehetőbb a változás.
A Renault bemutatta az Espace 2020-as modellévtől érvényes frissítését. A legmagasabb felszereltség, az Initiale Paris esetében a legészrevehetőbb a változás.
Még áprilisban mutatta be a Renault a kimondottan ázsiai piacra készült elektromos City K-ZE modellt. Most kiderült, hogy már készül az európai változat is.
A Renault vezetősége tért ki arra, hogy a kis hot hatch a jelenlegi formájában nem sokáig maradhat fent. Az elektromos átállás jelenthet megoldást, de akkor az már nem Clio lesz.
A Renault a második generációs Captur leleplezésekor beszélt arról, hogy érkezik majd egy konnektoros hibrid változat is a palettába. Most erről osztottak meg lényeges információkat a franciák.
A Renault kis elektromos autója nagyobb hatótávval és minőségibb belső térrel indul neki a 2020-as modellévnek.
A Renault a Frankfurti Autószalonon tartotta meg az új Captur hivatalos premierjét. Az új generáció később hibrid hajtással is kapható lesz.
Brazíliában mutatkozott be a Dacia Sandero sportosabb változatának új változata. Természetesen Renaul márkanévvel lesz kapható az új RS is.
A finnországi, főleg jeges pályákon megrendezésre kerülő Andros Trophy idén már elektromos autókkal is szórakoztatja a közönséget. Így történhetett, hogy versenyautó lett a Renault Zoe-ból is.
Látványos változásokat hozott a legkisebb Renault SUV generáció váltása. Terepjárósabb és egyben sportosabb az új Captur.
A Renault stílusosan a Forma-1 francia nagydíján leplezte le az új Clio generáción alapuló versenyautókat. A rali változat mellett a kupás és a ralikrossz Clio is rendelhetővé vált mostantól.