Más alapokra épül fel a következő VW T-Roc hagyományos és elektromos változata

A Volkswagen hamarosan bemutatja a T-Roc új generációját, de a belső égésű motorral szerelt modell mellett egy másik járgány is megjelenik majd ezzel az elnevezéssel a későbbiekben. A német gyártó megerősítette, hogy egy teljesen elektromos változat is fejlesztés alatt áll, igaz, az egy teljesen más platformon fog alapulni.

A Volkswagen nemrég tette közzé az olcsó elektromos autónak szánt ID.One bemutató anyagát, melyben egy másik járgányt is bejelentettek. Úgy alakult viszont, hogy mivel mindenki a pénztárcabarát modellre figyelt, az elektromos T-Roc bejelentése szinte észrevétlen maradt. Ennek ellenére tényleg készül a modell, amit a gyártó már több fórumon meg is erősített.

Thomas Schäfer, a Volkswagen vezérigazgatója például így fogalmazott a wolfsburgi gyár jövőjével kapcsolatban: „A célunk, hogy a következő generációs elektromos Golfot az új SSP platformon Wolfsburgban gyártsuk a nagyszériás elektromos T-Roc mellett. Ezáltal Wolfsburg az új, teljesen elektromos kompakt osztály központjává válik.”

Ez azt jelenti, hogy az elektromos T-Roc a Volkswagen új Scalable Systems Platform (SSP) alapjaira épül, akárcsak a következő generációs elektromos Golf. Mivel a Golf elektromos változatának bemutatása 2028-ra várható, jó eséllyel az elektromos T-Roc is az évtized vége előtt érkezik, az ID.4 utódja alá pozicionálva.

Az SSP platform az MEB architektúrát váltja majd fel a Volkswagen elektromos modellpalettáján. Bár a fejlesztést késleltették szoftverproblémák, az SSP megjelenése után olyan fejlett technológiákat kínál majd az alap a Volkswagen szerint, mint az ultragyors töltés, a 4. szintű önvezető funkciók és egy hatékonyabb gyártási folyamat.

Fontos kiemelni, hogy az elektromos T-Roc nem azonos a hamarosan bemutatkozó új generációs belső égésű változattal, melyről már gyári, műszerfalról fotózott képek is kiszivárogtak. Az utóbbi az MQB Evo platformra épül, és benzinmotoros, mild-hibrid, valamint várhatóan plug-in hibrid hajtásláncokkal lesz elérhető.

A kiszivárgott képek alapján az új T-Roc valamivel nagyobb lesz, letisztultabb dizájnt kap, és több technológiai újítást is tartalmaz. Az elektromos változat azonban teljesen különálló modell lesz, hiszen mire az 2028 környékén megérkezik, a most bemutatandó benzines generáció már a modellfrissítéséhez közelít.

Daniela Cavallo, a Volkswagen AG Üzemi Tanácsának elnöke megerősítette, hogy az SSP platformot a teljes VW-csoport használni fogja, és a technikai fejlesztés Wolfsburgban zajlik majd. Kiemelte, hogy az új elektromos platform „ugyanolyan fontos lesz a Volkswagen jövője szempontjából, mint a jelenlegi belső égésű modellek alapjaira épülő stratégiák.”

Cavallo hangsúlyozta a Golf és a T-Roc jelentőségét a termelési volumen szempontjából is: „Főüzemünkben nemcsak a fejlesztésen fogunk dolgozni, hanem a következő években is nagy mennyiségben fogunk gyártani. A jövő elektromos zászlóshajói, a Golf és a T-Roc évente több mint 500 000 darabos mennyiséget képviselnek majd.”

Ezzel szemben érdekesség, hogy a VW korábban bejelentette, hogy a Golf gyártását 2027-ben Mexikóba helyezi át. Emellett 35 000 munkahely megszüntetését és a németországi termelési kapacitás csökkentését is tervezi. Hogy az új elektromos modellek képesek lesznek-e hosszú távon fenntartani a wolfsburgi munkahelyeket, az még kérdéses.