hirdetés

Megerősítette a BMW, hogy tisztán elektromosan is érkezik majd az új 7-es széria

A BMW ugyan pontos technikai részleteket még nem árult el, azt viszont megerősítette, hogy tisztán elektromos formában is elérhető lesz az új 7-es generáció.

A kémfotóknak és a pletykáknak köszönhetően már eddig is sejteni lehetett, ám most már hivatalosan is megerősítette a BMW, hogy lesz tisztán elektromos 7-es BMW.

Oliver Zipse, a BMW elnökségi tagja azt is elárulta, hogy ez a változat lesz a paletta legerősebbje is, lesz olyan elektromos variáns, mely 600 lóerő feletti teljesítménnyel bír majd, az egy töltéssel megtehető hatótáv pedig akár 700 kilométer is lehet. Ezt úgy érik el a bajorok, hogy az elektromotorok táplálását egy igencsak fejlett 120 kWh-s akkumulátor csomaggal látják el.

Természetesen lesznek hibrid variánsok, akár konnektoros formában is, ám ezek specifikációjáról egyelőre semmit nem árultak el a németek.