hirdetés

Mégsem kezd együttműködésbe a Ford és a Mahindra

Először 2019-ben jelentette be a két gyártó, hogy az indiai piacon megerősödés céljából együttműködésbe kezdenek, ám azóta pár dolog megváltozott az autóiparban. Mégsem lesz összefogás a tervekből.

Még 2019 végén röppent fel a hír, hogy a Ford és az indiai piac egyik legmeghatározóbb tagja, a Mahindra szoros együttműködésbe kezd. Az összefogás célja a két márka további erősödése lett volna, melynek keretein belül a Mahindra részesedést szerzett volna a Ford-ban, míg a másik gyártó extra fejlesztési és gyártási kapacitáshoz jutott volna az ázsiai országban.

Az első közölt tervek szerint a két cégnek már 2020 második felében meg kellett volna kezdenie a közös munkát, ám ez mégsem történt meg. Most már azt is tudhatjuk miért: szakított egymással a két márka.

A döntést a Ford azzal magyarázta, hogy bár eleinte komolyak voltak a szándékaik, az autóiparban az elmúlt másfél évben történt gazdasági és emissziós változások egyszerűen ellehetetlenítették a további együttműködést.

A Ford természetesen a történtek után is megmarad a dinamikusan fejlődő ázsiai országban, ám továbbra is saját kapacitással és anyagi befektetéssel intézi majd a helyi ügyleteit.