hirdetés

Megújult a Genesis középkategóriás szedánja

A Hyundai luxus márkájaként működő Genesis megújította a G80-as szériát. A kupé jelleg megmaradt, viszont a körítés szemmel láthatóan változott meg.

A Genesis ugyan a Hyundai fennhatósága alatt működik, de már évek óta külön luxus márkaként tekinthetünk rá. Most ennek a márkának a középkategóriás szedánja, a G80-as kapta meg a harmadik generációját.

Az már elsőre feltűnhet a Genesis palettát ismerők számára, hogy a kupészerű tetőkialakítás megmaradt, viszont teljesen új az orrkiképzés. Lényegében a korábban már bemutatott G90 luxus cirkáló és a GV80 szabadidő járgány arculati elemeivel találkozhatunk itt is apró módosításokkal.

A beltér inkább letisztultnak mondható, bár a kéttónusú kormány és a hangsúlyos fa berakások nem engedik unalomba fulladni a hangulatot. A leglátványosabb újdonság egyértelműen a 14,5 colos központi kijelző mely a könyöklő előtti nyomás és tapogatás érzékeny felülettel vezérelhető.

Az új motorpaletta egyelőre nem tisztázott, de a márka többi modelljeiből kiindulva valószínűleg a G80 is megkapja a 3,5 literes V6-os benzines egységet 370 lóerős kivitelben, illetve egyes piacokon szinte biztos, hogy a 3 literes 274 lóerős dízel is felkerül a palettára.