A nagy autóipari bukták egyik legnagyobbja a Chevrolet Corvair, amely a maga korában nagyon újszerű volt, de éppen ez, illetve a média akkor felsimert hatalma jelentette vesztét.
Az ötvenes években már a legtöbb amerikai autógyártó számára világos volt, hogy a hatalmas, szárnyas modelljeik nem minden szempontból praktikusak, szinte minden márka tervezgette a maga kompakt modelljét.
A Chevroletnél Ed Cole állt elő egy újszerű modellel. A Corvair (Fregatt) farmotort és hátsókerékhajtást kapott, divatos karosszériába csomagolva. Bár egyáltalán nem hasonlított rá, a Corvairt a Volkswagen Bogár (és annak amerikai sikere) ihlette, hiszen nem csak a motor elhelyezésében és a hátsókerékhajtás tekintetében szolgált mintaként a német kiskocsi, hanem a léghűtéses kialakítás ötletét is az sugallta.
Kilenc éves gyártása során a Corvair megélt egy ráncfelvarrást (1964-ben), és kupé, kabrió, illetve kombi (!) változatot is piacra dobtak belőle. A Corvair volt az amerikai autóipar történetének első (és mindmáig egetlen) léghűtéses, farmotoros autótípusa, illetve alighanem kombi változata is egyedülálló mindmáig. (Ha belegondolunk, nem kis dolgok kombinálni a farmotort a hátul elhelyezett raktérrel!)
Az alig 1050 kilógrammos (de majdnem 5 méter hosszú) autó azonban kicsit nehezebb lett, mint eredetileg tervezték, és ráadásul éppen hátul. Így az akkori szakújságírók is sokat fanyalogtak az autó erős túlkormányzottságán, ami a vásárlóknak is szokatlan volt. De olcsó ára, tetszetős formája eleinte még a kételyek ellenére is sikerre vitték a modellt. De csak eleinte. Amint´megjelent ugyanis Ralf Nader könyve, a „Veszély minden sebességnél” a Corvair hibáiról, a közhangulat egyértelműen az autó ellen fordult. 1969-ben leállították a gyártását – a fogyasztóvédelmi csoportok pedig Nader vezetésével elkezdték írni történelmüket.
