hirdetés

Nagy kaliber: videón az új Audi S6

Nemrégiben dobta piacra a VW-konszern az Audi új A6-osát és törvényszerű volt, hogy hamarosan következnek majd a brutál erős kivitelek is. 

Az első fecske természetesen az S6, melynek álcázott példányait az utóbbi hetekben egyre több helyen láthattuk és már az sem titok, milyen hangja van. Ezt a szériaérett példányt a legendás Nordschleife melletti benzinkúton kapták el.

A képeken jól látszik a még morcosabb, agresszívebb maszk és a nem véletlenül odatett négy kipufogóvég, valamint átsejlenek a hatalmas féktárcsák is, melyek csaknem kitöltik a 20 colos felniket.

A downsizing nem kerüli el sajnos az S6-ot, így az elődmodell négyliteres, duplaturbós, 450 lóerős V8-asának búcsút inthetünk és be kell érnünk a legalább olyan erős, csaknem háromliteres, biturbó V6-al. A nyomatékot és a vegzálást nem túlzottan kedvelő duplakuplungos váltó helyett a már jól ismert nyolcfokozatú ZF átdolgozott változatát kapja majd.

A négyliteres, nyolchengeres motor ezentúl a még erősebb RS6 kiváltsága marad, ott bőven 600 lóerő felett kell majd teljesítenie illetve jó eséllyel megjelenik majd az RS6 e-tron kivitel is, mely egy plug-in hybrid lesz, iszonyatos nyomatékkal.  Az még nem tisztázott, hogy ezúttal kínál-e majd az Audi szedán kivitelt is az RS6-ból.