hirdetés

Önjáró rendőrautót tervez a Motorola

A Motorola egészen konkrét tervekkel állt elő a jövő rendőrautóját illetően. A Robotzsaru filmek kelhetnek életre, ha megvalósul.

A Motorola mondhatni megtervezte a jövő rendőrautóját. A koncepció lényege, hogy az üzemeltetéséhez nem kell egy darab rendőr sem, sőt az autó rengeteg munkát tud levenni a járőrök válláról.

Például a beépített rendszerek képesek elvégezni a beültetett ember azonosítását, megmérni, hogy fogyasztott-e alkoholt vagy esetleg drogot, majd ha bizonyított a szabálysértés, akkor helyszíni bírság esetén kártyás fizetést ajánl fel. Az igazi munka akkor kezdődik, ha a bűncselekmény súlyosabb. Ebben az esetben az autó önállóan intézi a bűnöző elszállítását, út közben pedig élő videokonferenciát indít egy bíró és egy ügyvéd bevonásával, letartóztatás esetén pedig magától felolvassa a gyanúsított jogait.

Természetesen még odébb van, hogy ez az elképzelés az utakon is megjelenjen, addig még számtalan technikai és jogi változásnak kell megtörténnie.