A Volkswagen a Frankfurti Autószalonon leleplezte az elektromos ID.3-at, ám úgy tűnik, hogy ez csak a kezdet. Már most kaptunk ígéretet egy erősebb és sportosabb R változatra.
A Volkswagen nem fogta vissza magát a Frankfurti Autószalonon, ha a jövőről kellett beszélniük. Gyakorlatilag még meg sem szokta az emberek szeme az elektromos ID.3-ast, a gyáriak máris az új jövőképről beszéltek az autóval kapcsolatban.
Elhangzott például, hogy lesz egy erősebb összkerekes változat is, valószínűleg ID.3 R néven.
„Ha van jövője a sportos R modelleknek, az csakis az elektromos szegmensben képzelhető el. Viszont ez még biztos nem jövőre valósul meg, ugyanis még ki kell gondolnunk, pontosan hogyan definiáljuk az R életérzést az elektromos autózás világában”- mondta Jurges Stackmann, a Volkswagen értékesítési igazgatója.
Ennek értelmében először egyértelműen a sportosabb hibridek öltik majd magukra az R logócskát, majd jönnek az elektromos változatok is.
Az is elhangzott, hogy az ID széria esetében teljesen máshogy néz ki egy sport kivitel megvalósítása, mint mondjuk ahogy egy Golf esetében el kell képzelni. Az ID.3 ugyanis már alapból olyan menettulajdonságokkal rendelkezik, ami indokolná a GTI vagy az R jelzést, így a továbbfejlesztés iránya kérdéseket vethet fel.