hirdetés

Szimpatikus őrültségek a Suzukitól

Az új Ignis mellett két érdekes tanulmányautót is bemutat a Suzuki a tokiói autószalonon: egy platós kiskocsit és egy nappaliszoba-hangulatú kisbuszt.

Az idei tokiói autószalon is tele lesz érdekesebbnél érdekesebb koncepciókkal, legalábbis ezt sejteti a Suzuki két tanulmánya, amelyről már közzétették az első képeket. A Mighty Deck névre keresztelt prototípus a Japánban népszerű, kedvező adózású kei-car kategóriába tartozik, hiszen mindössze 3,4 méter hosszú, 1,48 méter széles és 1,54 méter magas, a motorja pedig 658 köbcentis, háromhengeres és turbótöltésű, amely elektromotoros rásegítést is kapott. A Mighty Deck érdekessége mégsem a hibrid hajtás, hanem a csomagtér helyére került plató, amit faburkolattal vontak be.

A Suzuki másik tokiói koncepciója az Air Triser névre hallgat, egy 4,2 méter hosszú, 1,7 méter széles és 1,82 méter magas kisbuszról van szó, tömbszerű karosszériája tolóajtókon át könnyedén megközelíthető utasteret rejt. A stílusosan berendezett nappalik hangulatát idéző belső tér padlóját parkettával borították, itt kapott helyet négy különálló ülés és egy hátsó kanapé, amelyeket többféle pozícióba lehet átalakítani. Az utastér falára érintőképernyő került, ezzel választhatók ki a hifin játszott zeneszámok, a tetőre pedig virtuális diszkógömb is került, hogy teljes legyen a klubszoba-hangulat.