
Nyilvánosságra hozta a Seat az első képeket a márka első SUV-járól. A Leon arculatát idéző szabadidőautó igencsak dögösre sikerült.
Nyilvánosságra hozta a Seat az első képeket a márka első SUV-járól. A Leon arculatát idéző szabadidőautó igencsak dögösre sikerült.
Háromkerekű retró sportkocsi elektromos hajtással – ez a Morgan újdonsága, amelyet a genfi szalonon mutat majd be hivatalosan a cég. Nem úgy hangzik, mint a fából vaskarika?
Az S90-es sorozat tavaly év őszi bemutatása után nyílt titok volt, hogy a lépcsőshátú változatot hamarosan követi majd a Volvo nagy kombija is. Íme az első képek róla!
Megújult a Ferrari FF. A négykerékhajtású kis kombi alapos ráncfelvarráson átesett változata GTC4Lusso néven kerül majd forgalomba.
Egy meglehetősen – mondjuk így – talányos képet tett közzé a Mitsubishi ma. Ezen az a két újdonság látható, amelyet a japán gyártó a Genfi Nemzetközi Autószalonon prezentál majd a nagyközönségnek.
Testvérmárkájához, a Skodához hasonlóan saját SUV-ot fejleszt a szintén a Volkswagen-konszernhez tartozó Seat is. Az Ateca névre keresztelt újdonság a Genfben mutatkozik majd be.
A genfi autószalonon mutatják be a csehek első SUV-tanulmányukat, a VisonS-t. Biztosan gyártani fogják, csak ezt nem tudni még, pontosan milyen is lesz a Skoda első SUV-ja – amelyet még továbbiak is fognak követni.
Ez gyorsan ment: a múlt héten mutatta be az Opel a GT Concept névű kis sportkocsi tanulmányát, de máris bejelentették, hogy biztosan nem kerül gyártásba a pofás kiskocsi. Az ok? Az Opel szerint nem érné meg. De biztosan így is a genfi szalon egyik sztárja lesz a kupé-koncepció.
GT Concept néven egy kis sportkocsi tanulmányát mutatta be az Opel, a hátsókerék-hajtású újdonság könnyű, ezért az ezer köbcentis motor is fürgévé teszi.
Megerősítette a Jaguar, hogy a márciusi genfi autószalonon mutatja be az F-Type SVR változatát, amely minden tekintetben csúcs-sportkocsi lesz.