
A Jaguar-Land Rover úgy döntött, hogy felveszi a harcot a betegséget terjesztő baktériumokkal és vírusokkal. Olyan szellőző rendszert fejlesztenek, mely teljesen kiszűri ezeket a kórokozókat.
A Jaguar-Land Rover úgy döntött, hogy felveszi a harcot a betegséget terjesztő baktériumokkal és vírusokkal. Olyan szellőző rendszert fejlesztenek, mely teljesen kiszűri ezeket a kórokozókat.
Érdekes visszahívást jelentett be a Range Rover. Bizonyos modelleknél szoftverhiba miatt nem működik az index, ráadásul mindezt úgy teszi, hogy vezetés közben nem is tudhatsz róla.
Most már nem az a kérdés, hogy vajon kap-e utódot a 35 éve szinte változatlanul hódító Land Rover Defender, hanem inkább az, hogy mikor. Sőt, már ez sem kérdés, hiszen idén jön az új generáció.
Bár korábban felmerült, hogy a Tata magára hagyja a Jaguar-Land Rover márkát a Brexit miatt, az indiai cégvezetés ezt most megcáfolta. Változások viszont lesznek.
A Land Rover minden jövőbeli modelljénél választható opcióként kínálja majd a most bemutatott ajtónyitó rendszerét. Főleg a mozgáskorlátozott tulajdonosok profitálhatnak belőle.
A Land Rover lerántotta a leplet az Evoque második generációjáról. Lényegében a Velar kistestvérét tisztelhetjük benne.
Az ECD Design csapat legújabb munkája egy alaposan kicicomázott LS3 motoros Land Rover Defender. Mert hát egy sportkocsi motorral szerelt vérbeli terepes sosem sülhet el rosszul.
Hó nélküli sípályán próbálta ki egyik legsokoldalúbb autóját a Jaguar Land Rover: az 510 lóerős Range Rover Sportot a korábbi Stig vezette le a változatos terepen, szédületes sebességgel.
Még alig néhány hónapja szűnt meg a legendás Land Rover Defender gyártása, máris a klasszikus modell felélesztéséről szólnak a hírek, mielőtt a teljesen új generáció megérkezik.
Még az idén megkezdi saját önvezető autóinak tesztelését a brit utakon a Jaguar Land Rover, az önállóan elboldoguló autók ráadásul egymással is kommunikálnak majd.