
Egy visszahívást volt kénytelen bejelenteni a Kia, miután kiderült, hogy az új Niro kézzel mozgatható ülései sérülést okozhatnak a padló alatt futó kábelezésekben.
Egy visszahívást volt kénytelen bejelenteni a Kia, miután kiderült, hogy az új Niro kézzel mozgatható ülései sérülést okozhatnak a padló alatt futó kábelezésekben.
A McLaren arra kéri a 765LT kupé tulajdonosokat, hogy nagy sebesség mellett ne engedjék le az oldalsó ablakokat és kerüljék a versenypályás használatot, mert a hátsó polikarbonát szélvédő könnyen kiszakadhat a helyéről. Már dolgoznak a megoldáson.
A Porsche majdnem 30 ezer elektromos Taycan modellre írt ki visszahívást, miután kiderült, hogy néhány akkumulátor könnyen zárlatos lehet és kigyulladhat. A szervizelést azonban csak jövő év elején tudják megcsinálni, addig arra kérik az érintett tulajdonosokat, hogy maximum 80 százalékig töltsék fel az autókat.
A Porsche több mint egy éve fedezte fel, hogy a Carrera GT felfüggesztése túlságosan korrodálódik, ezért ennyi idő elteltével veszélyessé válhat. Most el is kezdték a hiba orvoslását titán elemek beszerelésével, illetve a tulajdonosok kárpótlását egy kimondottan az autóhoz kifejlesztett Michelin Pilot Sport Cup 2 gumiszettel.
Visszahívást jelentett be a Maserati a GranTurismo és GranCabrio modellekre, mert az üzemanyagszint-jelzője hibásan adhatja meg a kocsiban lévő mennyiséget. Volt, aki pontosan emiatt maradt az út szélén egy csepp benzin nélkül.
Amerikában perre megy a gyártóval szemben pár Mazda 6 tulajdonos, miután kiderült, hogy az autó fűtött ülései úgy túlmelegednek, hogy azok konkrétan égési sérülést okoznak. A vád szerint a gyártó már régóta tudhatott a hibáról, de nem léptek semmit, hogy biztonságosabbá tegyék az autót.
Több mint 12 ezer EV9 modellt rendel vissza a Kia egy szoftveres frissítésre miután kiderült, hogy távirányított parkolás közben nem mindig fékezi meg a rendszer az autót akkor, amikor kéne. Eddig csak anyagi károkról tud a gyártó, személyi sérülésről szerencsére nem.
A Volkswagen immár harmadszor ír ki visszahívást az elektromos ID.4-es modellre, mert annak ajtajai maguktól kinyílhatnak. A problémát a kilincsek beázása okozza.
A BMW egy egy tavalyi tűzeset kapcsán kezdte el vizsgálni az elektromos Mini Cooper EV-ket, majd arra a következtetésre jutottak, hogy az autó elektromos rendszere potenciálisan tűzveszélyes jelen állapotában. Több mint 12 ezer autóra írtak ki visszahívást.
Egészen furcsa visszahívási akciót jelentett be a Porsche, miután kiderült, hogy néhány 718 Cayman és a Boxster modellnek túl magasra emelkedhet ki a hátsó légterelője, ezzel nem csak az autó viselkedését megváltoztatva, de eltakarva a középső féklámpát is.