hirdetés

Új nevet kap a Porsche Boxster és Cayman

Jövőre megújul a Porsche két kisebb sportkocsija, a Boxster és a Cayman pedig ebből az alkalomból új nevet és négyhengeres motorokat kap.

Bejelentette a Porsche, hogy jövőre megújul két kisebb sportkocsija, a nyitott tetős Boxster és a Cayman kupé, ebből az alkalomból pedig új nevet is kapnak. A két modell a jövő esztendőtől 718 Boxster és 718 Cayman néven folytatja a pályafutását. A modellfrissítés a finoman áttervezett külsőn kívül más újdonságokat is hoz a típuspáros számára, megjelennek ugyanis a Porsche négyhengeres turbós motorjai.

Az új típusjelzéssel az ötvenes évek végén gyártott legendás 718-asra utalnak, amely szintén négyhengeres motorjával volt sikeres. 1958-ban kategóriagyőzelmet aratott a Le Mans-i 24 órás versenyen, 1959-ben és 1960-ban pedig a Targa Florio győzelmét szerezte meg Szicíliában. A négyhengeres motorokat azzal is próbálja megkedveltetni a gyártó, hogy kihangsúlyozza: a Le Mans-i 919 Hybrid szintén kétliteres, négyhengeres erőforrással szerelt hibrid hajtáslánccal versenyez.

A Porsche arról is döntött, hogy a 718 Boxster a jövőben drágább lesz, mint a 718 Cayman, annak megfelelően, hogy a 911 Cabriolet is több pénzbe kerül a kupéváltozatnál.