hirdetés

55 órányi munkával készül el a Bentley szatén fényezése

A Bentley ügyfelek döntő többsége nem elégszik meg azzal, hogy egy drága autót vásárol magának, hanem mindig valami különlegesebbet akar. Ezért is fejleszti folyamatosan a gyártó a modellek testreszabhatóságát. Most például néhány új luxusfényezés került fel a palettára.

Egy Bentley birtoklása már önmagában is nagy szó, de érthető módon, aki ilyen irgalmatlan összegeket költ el autóra, az valami különlegességet is szeretne belecsempészni a dologba. Éppen ezért, mára már a vásárlók 75 százaléka igénybe is veszi a Mulliner részleg szolgáltatásait, ahol lényegében minden kívánságot valóra váltanak a mesterek további borzasztó összegekért cserébe.

A Bentley pedig folyamatosan agyal azon, hogy mivel tud még többet adni a megrendelőknek, így sorra kerülnek fel a palettára az extrémebbnél extrémebb megoldások is. Most például 15 új, szatén jellegű fényezés jelent meg.

A fényezés különlegessége, hogy az elkészítése 55 munkaórát vesz igénybe, pedig az alapot a normál fényezés adja meg. Ez annyit tesz, hogy a megrendelt autó a szokásos fényes festéssel érkezik meg a Mulliner műhelyébe, majd azt kézzel csiszolják, tisztítják, maszkolják, porolják és másodszor is megtisztítják. A cég profi fényezői ezután két lépésben átlátszó lakkot visznek fel a tökéletes szatén bevonat elérése érdekében.

Itt még nincs vége a dolognak, ugyanis minden elkészült munka ezek után szigorú minőségellenőrzésen megy keresztül, azaz a tehetős vásárlók minden esetben csak a tökéletes végeredménnyel találkozhatnak.

Az új fényezések a gyártó minden modelljéhez elérhetők már.