hirdetés

Motorbicikli-autó keveréket mutatott be a Seat

A Seat új tanulmánya lényegében ugyan azt tudja, mint a Renault Twizy, csak élhetőbb tulajdonságokkal. Ez a Minimo, melyet a Genfi Autószalonon is megmutatnak a közönségnek.

A Seat a Genfi Autószalonra egy városi motor-autó keverék tanulmányt visz el. A Minimo leleplezésével azonban nem vártak odáig, a fontosabb információkat már most lehet tudni róla.

Ilyen például, hogy elektromos, és egyetlen központi fényszóróval rendelkezik, az oldalsó két csík a nappali menetfény szerepét tölti be. Az 1,24 méter széles járgány hasonló felépítést kapott, mint a Renault Twizy, ám a franciákkal szemben a Seat teljesen zárhatóra tervezte a karosszériát.

Szintén fontos újítás, hogy az akkumulátorok cserélhetőek, így a „tankolás” gyorsan megoldható, az akkukat ráérünk később tölteni. Csomagtartó lényegében nincs, viszont van egy kihajtható tartó, ami egy bőröndöt is képes megtartani.

Természetesen jövőbe mutató koncepció lévén a Minimo önvezető rendszert is kap, ugyanis a gyáriak egyfajta közösségi megoldásként képzelik el a jövőben a fura négykerekűt, azaz telefonos applikációval oda lehet majd rendelni magadhoz, majd vagy elvisz, vagy elvezeted a célállomásig.