hirdetés

Megint egy SUV-al bővít a Hyundai

A Hyundai egyelőre csak vázlatokon mutatta meg a 2020-ban érkező Venue modellt. Az már most kiderült, hogy nem meglepő módon most is egy városi terepesről van szó.

A Hyundai az utóbbi időben szépen lassan elkezdte elhagyni a számozásokat és inkább visszatér a komplett nevekhez. Így került vissza a Santa Fe és a Tucson is a palettára, illetve megjelent a kisméretű SUV kategóriát képviselő Kona. Az új, 2020-ban bemutatásra kerülő Hyundai pedig a Venue elnevezést kapja, és szintén a városi terepes piacon próbál szerencsét.

Méretét tekintve kisebb lesz, mint a Kona, a közölt vázlatokon pedig az is megfigyelhető, hogy a jelenlegi márkaarculatból nem fog nagyon kilógni a megjelenésével.

Technikai részleteket egyelőre nem közölt a gyártó, ám ígéret van arra, hogy az elkövetkező hetekben egyre többet tudunk meg majd az új jövevényről.