hirdetés

A BMW önvezető rendszerét használja majd a Maserati

A Maserati vezetősége jelentette be, hogy a jövőben a BMW által jelenleg fejlesztés alatt álló önvezető technológiát fogja használni a márka.

A Maserati csatlakozott ahhoz az önvezető technológiát vezető csoporthoz, melyet a BMW alapított 2017-ben és a Waymo is tagja. Ezt az FCA ügyvezetője, John Elkann jelentette be.

Ez azt jelenti, hogy a Maserati a jövőben a BMW önvezető rendszerét fogja használni, ezáltal az első FCA csoportos márka lesz, ami a bajorokkal közösködik. Elkann egyelőre arra nem tért ki, hogy a társulásból mikor lesz kézzel fogható eredmény, azaz pontosan mikortól vezetik el magukat a márka modelljei.

Az viszont biztos, hogy az elmúlt időszak első jó híréről van szó a Maseratival kapcsolatban, miután év elején elbocsájtásokat eszközöltek, majd nemrég a Ferrari bejelentette, hogy elállnak attól, hogy motorokkal látnak el más márkákat. Ez utóbbival természetesen a szigonyosok is elvesztették a legnagyobb beszállítójukat.