hirdetés

Közösen tesztel levegő nélküli gumikat a Michelin és a General Motors

A GM és a Michelin összefogása azt eredményezi, hogy már utcai körülmények között tesztelik a levegő mentes abroncsokat. A két fél szerint pár éven belül már teljesen megszokott lehet ez a technológia a személyautókon.

Már évek óta hallani lehet különböző fejlesztésekről, melyek a levegő nélküli gumik piacra dobását segítik elő. Most a GM és a Michelin közös programja jutott el arra a szintre, hogy megkezdhetik a végső utcai teszteket.

Az UPTIS konstrukció lényege, hogy az abroncson belül egy gumi bordázat található, lényegében ez tartja meg a súlyt a levegő nyomása helyett. Ez azért előnyös, mert a defektek teljesen elkerülhetőek általa, sőt a levegő nyomás beállításával sem kell bajlódnia a felhasználónak.

A GM és a Michelin előzetes becslései szerint már 2024-ben megjelenhet az utakon a most még különös, ám kétség kívül praktikus gumiabroncs megoldás.