hirdetés

Citroen: tényleg készül a C5 utódja

A Citroen még 2018-ban vette le a kínálatról az addig aktuális C5 modellt, az utódot pedig már 2016-ban belengették a nagyközönségnek. Az új generáció még mindig nem jelent meg, de a Citroen képviselői szerint ami késik, az nem múlik.

A Citroen még 2016-ban mutatta be azt a CXperience koncepciót, melyet a C5 modell új generációjának az előfutáraként mutattak be. Azóta a C5 már két éve lekerült a palettáról, az utódról pedig még mindig nincs semmi konkrétum.

A márka stratégiai igazgatója, Laurence Hansen viszont megerősítette, hogy tényleg készülőben van valami. „Az autó létezik és higgye el nekem, hogy valami egészen nagyszerű”- hangzott a válasz az Autonews Europa kérdésére.

Egyelőre konkrétabban nem sikerült kiszedni az igazgatóból, de annyit már lehet tudni, hogy ugyan arra az EMP2 platformra építkeznek, mint amire a Peugeot felépítette az 508-as új generációját.

Na de mit is lehet az elhangzott „egészen nagyszerű”? Valószínűleg az újszerű formai megoldásokat és az izgalmas vonalakat takarja. Két éve ugyanis a franciák egykori termékigazgatója mondta azt, hogy azért nem könnyű manapság autót rajzolni, mert a formával meg kell először döbbenteni az embereket, majd elfogadottá kell tenni azt. „Ha olyat rajzolsz, ami hétköznapi és tradicionális, akkor bajban vagy.” – hangzottak Xavier Peugeot szavai.