hirdetés

A gyalogosátkelőkre helyezi a hangsúlyt a minisztérium új programja

Egyetért az Innovációs és Technológiai Minisztérium Székely Sándor független országgyűlési képviselő „zebraminimum” programjával, ezért jelentős változtatások jönnek a későbbiekben a gyalogosátkelőhelyekkel kapcsolatban.

Székely Sándor független országgyűlési képviselő még tavaly decemberben nyújtotta be azt a programtervezetet „zebraminimum” néven, mely a gyalogosátkelőhelyek kérdését tárgyalná újra. Szerinte ugyanis a most már több mint 30 éves szabályozások elavultak, ezért újakat kell alkotni.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium személyében ráadásul megértő és támogató félre talált a képviselő, így tényleg megkezdődik a szóban forgó kérdés tárgyalása. Ennek keretein belül olyan pontokat vizsgálnak meg, mint például a „zebrák” műszaki állapotának megóvása, ennek a felelőssége és a modern okos, azaz az aszfalton is fényjelzéssel ellátott átkelőhelyek alkalmazása. Egyelőre még nem tisztázott hogy pontosan miként, de konkrét KRESZ szabály módosításokat is kilátásba helyezett a minisztérium.

A felek szerint a változtatásra azért van szükség, mert az elmúlt időszakban jelentősen megugrott az ilyen védett zónákban bekövetkezett balesetek száma, csak tavaly 984 ilyen esetet regisztráltak az ország egész területén.