hirdetés

Daimler leépítés: eladóvá vált a hambachi gyáregység

Mint már korábban bejelentette a Daimler vezérigazgatója, sajnos elkerülhetetlenek lesznek a megszorítások, hogy jövedelmező tudjon maradni a cégcsoport. Nem csak bérleépítések lesznek, hanem egy gyárától is megválna az anyacég.

Egy héttel ezelőtt jelentette be a Daimler vezérigazgatója, hogy sajnos a koronavírus járvány negatív hatása a cégcsoportot is érintette. Akkor még csak a bérek leépítését helyezte kilátásba, most viszont egy még komolyabb döntés született meg: nem lehet tovább fenntartani az anyacég egyik gyáregységét.

Egészen pontosan arról a hambachi gyárról van szó, ahol eddig a Smart modelljei készültek, pár hónappal ezelőtt pedig még arról volt szó, hogy egy bővítés után itt szerelik majd össze az EQ elektromos modellcsalád kompakt tagjait is. Persze, akkor még senki sem gondolta, hogy hirtelen szinte nullára esik vissza a világon az újautó kereslet, ami hihetetlen mértékű bevétel kiesést jelent a gyártóknak.

Fontos viszont, hogy a Nissan-al ellentétben a Daimler nem feladni, hanem egészen pontosan eladni szeretné az üzemet, ezzel megspórolva a teljes leállítás költségeit és meghagyva a reményt az ott dolgozóknak, hogy más cég égisze alatt folytathatják azt, amit velük elkezdtek.