hirdetés

A kormányra tenné a digitális műszerfalat a Hyundai

Elég furcsa megoldást védetett le a Hyundai a hetekben. A jövőben a jelek szerint arra készülnek a koreaiak, hogy a volán közepére helyezik el a digitális műszeregységet. Nyugi, légzsák attól még van!

A modern autózás világában nagy hangsúlyt kapnak a digitális kijelzők is. Sőt, sok gyártó már azzal verseng egymással, hogy ki tud nagyobbat, vagy esetleg többet elhelyezni belőle az autóban. A Hyundai egészen más oldalról közelíti meg a dolgot. A koreaiak arra mennek rá, hogy olyan helyen legyen a kijelző, amire nem igazán számítottál volna. A most kiszivárgott terveken ugyanis az látszik, hogy a gyáriak egy a kormány közepére elhelyezett kijelzőn gondolkodnak, mely ezzel lényegében át is veszi a műszerfal szerepét.

Persze, felmerülnek kérdések, melyek közül van már, amire érkezett válasz. Az például kiderült, hogy a kijelző mögött továbbra is ott lenne a légzsák, ráadásul attól független rögzítéssel rendelkezik. Ez annyit tesz, hogy baleset bekövetkeztekor nem a LED panelt kapja a sofőr az arcába, hanem a lufi az alatt bújik ki és fújódik fel.

Az viszont még nyitott kérdés, hogy például a megoldás mennyire lesz zavaró, ha az óracsoport a volánnal együtt forog állandóan. Szintén kérdéses, hogy a dudálás hogyan lesz megoldva (talán virtuális gombbal), illetve azt sem lehet még biztosra tudni, hogy a Hyundai melyik modelljében debütál a különös megoldás. Ez utóbbira egy tipp: nem lenne butaság megvárni vele az önvezető korszakot, amikor úgyis értelmét veszti a kormány a ma ismert mindennapi értelmében.

(főkép: https://www.motorionline.com/)