hirdetés

Audival a szállodába

Egy kínai szállodában egy kisebb nézeteltérés után szabadult el a pokol, amikor egy elégedetlen vendég egészen a recepcióig hajtott az Audijával. Nem volt veszélytelen a mutatvány, de szerencsére senki sem sérült meg.

A filmek világában szinte már-már visszatérő elem az épületbe csapódó, majd abban tovább manőverező autók látványa. Mindezek mellett persze a való élet is tud ilyen momentumokat produkálni. Most például Kínában sikerül lefilmezni egy nem éppen mindennapi esetet.

Történt ugyanis, hogy egy helyi szállodában az egyik vendégnek eltűnt a laptopja, melyet jelzett a személyzetnek. Azok azonban nem igazán tudtak segíteni az ügyben, mire a 28 éves srác annyira felidegesítette magát, hogy beült az Audijába, majd egyenesen behajtott vele a szállodába.

Az előtérben szépen el is kezdett lezúzni mindent, majd úgy döntött, hogy szépen távozik. Ez hibás döntés volt, ugyanis kifelé a forgóajtó szélét találta el, ami masszívabb, így sikeresen meg is fogta az Audit, amiből ekkor már sikerült kirángatni a nem éppen higgadt sofőrt. Természetesen a rendőrség a srácot azonnal letartóztatta.

Az eset pikantériája, hogy nem sokkal később a rendőrök a szállodától nem messze megtalálták a lopott laptopot is, azaz egy kis türelem árán minden magától megoldódott volna.