hirdetés

A Fiat volt tavaly a Stellantis legerősebb márkája

A Stellantis a világ egyik legnagyobb autóipari csoportosulása, mely 16 márkát foglal magába. Na de vajon ezek közül melyik jelenleg a legerősebb? Nem pont az, amire a legtöbben gondolnának.

A Stellantis egy olyan autóipari csoport, mely jelenleg nem kevesebb, mint 16 márkát foglal magába. A PSA-FCA egybeolvadásával megszületett együttműködés tagja például a Peugeot, az Opel és a Citroen is. Azt hihetnénk, hogy ténylegesen ezek a legnagyobb húzónevek, de a tavalyi értékesítési adatok megcáfolták az elképzeléseket.

Kiderült ugyanis, hogy a Fiat a legerősebb a listában, hiszen ha a Fiat Professional és az Abarth márkákat is oda számoljuk (miért ne tennénk), akkor 1,2 millió átadott autóról beszélhetünk globálisan 2022-ben, míg a második helyezett Peugeot 1 milliós eredményt tudott felmutatni.

Érdekes még, hogy a Fiat az eladások 80 százalékát Európában és Dél-Amerikában érte el, az utóbbi tekintetében pedig Brazília a legfontosabb piaca az olaszoknak, ahol 22 százalékos piaci részesedéssel van jelen.

Fontos helyszín a Fiat számára Törökország, ahol tavaly 18,7 százalékos eredményt értek el, főként a helyben gyártott Tipo modellnek köszönhetően. Sajnos ez egyben rossz hír is az olasz márka számára, ugyanis az országot sújtó súlyos földrengések miatt érthető módon idén valószínűleg esni fog a vásárlási kedv a régióban, ami jó eséllyel érezhető hatással lesz a Fiat eladásaira is.