hirdetés

Teszt: Chevrolet Captiva 2.0D Sport (2010)

Eltalált arányai és sportos kiegészítői élvezetes vezethetőséget sejtetnek, pedig a Chevrolet Captiva nem a sportos, hanem inkább a tágas szabadidő-terepjárók közé tartozik.

Nem fog az idő a Chevrolet szabadidő-terepjáróján, a Captiva ugyanis bemutatása után négy évvel is megállja a helyét, ezért modellfrissítés helyett csak a szükséges beavatkozásokat végezték el rajta. A kombiszerű karosszériát a Sport csomag kiegészítői változtatják dögössé: a 18 colos könnyűfém kerekek is figyelemreméltók –főleg azért, mert a nem túl peres abroncsok nem rontják le a menetkomfortot –, de a lökhárító fémszínű védőlemezeitől, a kettős kipufogóvégtől és az átlátszó burájú hátsó lámpáktól lesz igazán divatos a Captiva. Hűtőmaszkja beleillik a Cruze által vezetett új arculatba, míg a hatalmas Chevrolet-kereszt sokkal inkább amerikai autónak láttatja, mint dél-koreainak.

Amerikainak hihetnénk az utastérbe pillantva is, hiszen hatalmas tér és bőrfotelek várják az utasokat. A Sport felszereltséghez tartoznak a kérdéses esztétikájú piros-fekete ülések, valamint a sokkal mutatósabb, piros cérnával varrott bőrhuzatú kormánykerék és a szénszálas anyagot utánzó műszerfal-betétek. Újak a műszerek, de ennek nincs sok jelentősége, hiszen se többre, se kevesebbre nem képesek, mint az előzőek. A Captiva igazi újdonsága, hogy már navigációs rendszer is kérhető hozzá 250 ezer forintért. Mi is azt hittük, hogy a Cruze-ból ismerős berendezést kapja az autó, de nem: egy korábban soha nem látott navigátorral találkoztunk. A nagy érintőképernyős eszköz igen precíz, mindig tudatja velünk pozíciónkat és sebességünket, ráadásul a magyar utakkal is egész jól boldogul. Nem csak navigál, hanem a tolatókamera képét és a fedélzeti számítógép adatait is megjeleníti, zene és videó lejátszására is képes, bár utóbbiból nem birkózott meg minden formátummal. A médiafájlokat a váltókar előtti USB aljzatról olvassa le.

Gyakorlatilag egyféle motorral érdemes választani az autót: a tesztelt 150 lóerős kétliteres dízellel. Nem túl csendes, és nem is kiemelkedően erős, de a céljának megfelel: az automata váltóval és összkerékhajtással nehezített terepjárót becsülettel lendíti előre. Vezetési élményt ne ennél a Chevroletnél keressünk, már csak a gyenge oldaltartású ülések és a túlszervózott kormány miatt sem. Utazni azonban egyáltalán nem rossz benne, a gyorsításkor még zajos motor állandó tempónál elcsendesedik, míg a középkonzolról kapcsolható lejtmenet-szabályzó könnyebb terepen jöhet jól. A Captiva így jó ajánlat lehet azoknak, akik egy tágas, két pótüléssel bővíthető, gazdagon felszerelt szabadidő-terepjárót keresnek, amit külseje miatt senki sem fog lesajnálni.

Műszaki adatok: Chevrolet Captiva 2.0D Sport

Motor: soros négyhengeres common-rail turbódízel
Hengerűrtartalom: 1991 cm3
Teljesítmény: 150 LE 4000/min
Nyomaték: 320 Nm 2000/min
Hajtás: összkerékhajtás
Sebességváltó: ötfokozatú automata
Hossz/szél./mag.: 4635/1870/1755 mm
Tengelytáv: 2705 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1562/1572 mm
Saját/össztömeg: 1835/2505 kg
Csomagtartó: 465/930 l
Üzemanyagtartály: 60 l
Gumiabroncs: 235/55 R18
Végsebesség: 180 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra: 12,2 s
Gyári fogyasztás (város): 11,0 l/100 km
 (országút): 7,3 l/100 km
 (átlag): 8,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 233 g/km
Tesztfogyasztás (átlag): 9,5 l/100 km
Garancia 3 év vagy 100 000 km

Tetszett: Sportos külső, tágas belső, gazdag felszereltség
Nem tetszett: Oldaltartás nélküli ülések, túl könnyű kormány