Az utóbbi évek leglátványosabb közlekedési változása hazánkban a városi biciklizés előretörése volt. A bringások számának növekedése nem úgy tűnik, hogy megállna a közeljövőben, és a budapesti bicikli úthálózat és biciklis kultúra hiányosságait ismerve, nem állhatunk messze attól, hogy nálunk is olyanok történjenek, mint nemrégiben New Yorkban. A Central Parknál gyalogost gázolt halálra egy a megengedettnél gyorsabban tekerő biciklis. Azóta a rendőrök sorra tartóztatják le a biciklivel közlekedőket a rendőrök, például lámpa nélkül történő közlekedésért, vagy a 25 mérföld per órás (kb. 40 km/h) sebességhatár túllépéséért.
A problémák mindenesetre ugyanazok: a bicikli utak gyakran életveszélyesen vannak kialakítva – sok helyen egyáltalán nincs is –, a rajtuk közlekedők jó része pedig nem ismeri, és nem is veszi figyelembe a KRESZ rájuk vonatkozó részét, mivel a bicikliseknek nincs szükségük jogosítványra. Sokuk például nem ismeri a jobbkéz-szabályt, ezért úgy gondolja, hogy mindenhol elsőbbsége van. Tehát figyeljünk oda fokozottan akkor is, ha jobbra vagyunk a bicikliúthoz képest, és elméletben továbbhaladhatnánk egy kereszteződésen. Ezen kívül tovább ronthatja még a helyzetet az ittas biciklizés nemrég történt legalizálása is.
Nem csoda, hogy az autósok dühöngenek, dudálnak, félnek az útjaikat elfoglaló betolakodóktól és attól, hogy előbb-utóbb, akár önhibájukon kívül is, a rendőrségi hírekben találhatják magukat. A biciklisek nagy része viszont felmérések szerint bevallottan fél kimenni a forgalmasabb utakra, de sok esetben ez még mindig jobb döntésnek tűnik, mint a járdahasználat.
Az a helyzet ebben az esetben, hogy az autós az, akinek fokozott figyelemmel kell lennie, és önmérsékletet gyakorolnia akkor is, ha éppen a biciklis követ el közlekedési hibát vagy kihágást. Gondoljunk arra, hogy 1-2 tonna áll szemben legfeljebb pár kilóval, így a legrosszabb, ami velünk történhet, az egy karcolás az autónk oldalán, míg a két keréken közlekedőknek egy ilyen találkozás akár az életébe is kerülhet.
