hirdetés

A Mercedes mellett az Aston Martin is a Forma 1 biztonsági autó beszállítója lesz jövőre

Mondhatni, hogy egy 24 éves hagyomány fog megtörni jövőre a Forma 1-ben, ugyanis 1996 óta először történik meg, hogy nem csak Mercedes modellek köröznek majd a pályán a mezőny előtt. Az Aston Martin is biztonsági és az orvosi autót küld a száguldó cirkusz világába.

Manapság már mondhatni teljesen megszokott látvány, hogy Forma 1 futamokon Mercedesekkel látják el az olyan feladatokat a szervezők, mint például a mezőny felvezetése vagy éppen az orvosi csapat helyszínre szállítása. Ez annak tudható be, hogy immár 1996 óta kizárólag a csillagos márka az F1 ilyen jellegű támogatója, azaz a neve gyakorlatilag már eggyé vált a leírt feladatokkal.

Jövőre viszont változik a helyzet, ugyanis az Aston Martin is bejelentette, hogy képviselteti magát ezeken a frontokon. Egészen pontosan 12 futamon lesz majd olyan felvezetőautó és orvosi járgány, melyet az angol márka biztosít majd a rendezők számára. Hogy melyen versenyek lesznek ezek, azt pontosan nem árulták még el, ám azt már tudni lehet, hogy olyan országokról van szó, amik potenciális vásárlóerővel bírnak a márka termékei iránt.

Tisztázódott már az is, hogy az Aston Martin pár előre felkészített Vantage modellel látja el a biztonsági autós feladatokat majd, míg az orvosi autójuk a nemrégiben bemutatott DBX SUV lesz majd.

Bár elsőre furcsának tűnik, hogy ezen a téren osztozkodik a Mercedes, ám a két cég viszonya már évek óta több mint baráti. A folyamatos együttműködések mellett ráadásul alig pár hete jelentette be a német márkát is magába tömörítő Daimler, hogy 20 százalékos Aston Martin részesedést tervez vásárolni a jövőben.