hirdetés

A Pininfarina tervezi meg a török elektromos járgány külsejét

Erdogan török államfő nem csak kijelentette, hogy lesz elektromos török autó, hanem egy jelentősebb összeget is elkülönített a projekt számára a költségvetésből. Egy akkora összeget, hogy az még a Pininfarina leszerződtetéséhez is bőven elegendő.

Törökország szeretne egyre inkább ráfeküdni az autóiparra. Az még  nem biztos, hogy lesz Volkswagen gyár az országban, az viszont tuti, hogy már javában tart a TOGG, azaz a török autóipari egyesülés műhelyében az ország első elektromos autójának a fejlesztése.

A projektet még két éve Erdogan miniszterelnök indította el, aki nem csak rábólintott a dologra, hanem egy jelentős 20 millió lírás keretet is elkülönített a munkálatokra a költségvetésből. Most az is kiderült, hogy ez az összeg bőven elegendő volt arra is, hogy az autót ne gyakorlatlan kezek, hanem a világhírű Pininfarina műhely rajzolja meg.

Az is tisztázott már, hogy az egyelőre típusnév nélkül futó járgány több mint 500 kilométeres hatótávval rendelkezik majd, a hivatalos leleplezésre pedig 2022-ig kell várniuk az érdeklődőknek.