hirdetés

A Volkswagen-csoport egy platformra építi majd fel minden autóját. A szoftverek is azonosak lesznek.

A Volkswagen beszámolt a hosszútávú terveiről, amelyek végén ott van a 2040-re kitűzött teljes elektromos átállás. Ám addig sok minden át fog alakulni.

A Volkswagen-csoport komoly átalakítási tervekkel vág neki a következő két évtizednek, a folyamat pedig lépcsőzetes egyszerűsítésnek tudható majd be. A cél, hogy 2040-től már csak elektromos autókkal foglalkozzanak, de jelenleg még számítanak a belsőégésű motorral szerelt járművekre is.

Már csak azért is, mert jelenleg még mindig ezek a legkeresettebbek a palettán, az elektromos tervek megvalósításához pedig pénz kell, amit többek között így tudnak biztosítani. Persze, ez a jövőben változni fog, hiszen egyre nagyobb hangsúlyt kap az elektromos paletta, amivel egyidejűleg szépen sorban kerülnek majd le a kínálatból a benzines és a dízel egységek.

De addig is a Volkswagen-csoporton belül minden a profit maximalizálásáról fog szólni. A terv az, hogy a jelenlegi 7-8 százalékos haszonkulcsot minimum 8-9 százalékra emeljék, a felhasznált platformok számát pedig csökkentsék. Jelenleg a konszern termékeit öt platform szolgálja ki (MQB, MLB, MSB, MEB és PPE), de a cél az, hogy a folyamat végén már csak egyetlen könnyen alakítható alap maradjon, amire minden modellt fel lehet építeni. Ez lesz az SSP (Scalable Systems Platform), mely először 2026-ban mutatkozik majd be az Audi A8 utódjával.

Mindezek mellett a konszern arra is törekszik, hogy szoftveresen is azonosak legyen a jövő autói. A már most tesztelés alatt álló E³ operációs rendszer 2.0-ás változata lesz a tervek szerint az, amely minden SSP-alapú autót képes lesz majd kiszolgálni.

A törekvéseken tehát jól látszik, hogy az egyszerűsítés kulcsfontosságú szerepet játszik a németek jövőképében. Hogy ez jó irány-e, azt majd meglátjuk. Az biztos, hogy ezzel az egyediség tényleg a karosszériakialakításokra korlátozódik majd.