Az első verzió bemutatásának 75. évfordulójára megújította az emblémáját a Porsche. Radikális változásokra nem kell számítani, inkább a múlt előtti tisztelgésnek fogható fel a lépés.
Az autóiparban végbemenő átalakulások sok gyártónál tetten érhetők abban is, hogy teljesen megújult emblémákat társítanak a modernebb járgányokhoz. Manapság inkább a letisztultabb formai irányzatok dominálnak ezen a fronton, de azért szerencsére nem minden márka esetében figyelhető ez meg.
A Porsche például most teljesen más filozófia szerint lépte meg a megújulás ezen lépcsőfokán, azaz ők nem az elektromos megújulásnak szentelik az emblémák cseréjét, hanem a ma ismert embléma-dizájn 75 éves évfordulóját ünneplik vele.
Ennek értelmében az új verzióban felbukkan több elem, amit a korábbi logókból emeltek vissza. Ilyen például, hogy ismét feketével írják ki a Stuttgart feliratot a németek, illetve az ágaskodó lovacska is jobban hasonlít az 1954-ben megrajzolt változatra. Feltűnő változás még, hogy a pajzson belüli vörös csíkok méhsejtes rajzolatot kaptak.
A Porsche nem az a gyártó, aki drasztikusan hozzányúl a dizájnhoz és ez megfigyelhető az embléma fejlődésén is. A márka fennállása óta ez a mostani az ötödik verzió , de egyik váltásnál sem figyelhető meg messziről is látható eltérés az előző embléma-kialakításhoz képest.