hirdetés

AMG hajtásra vált az Aston Martin Valhalla

A saját fejlesztésű hibrid rendszer helyett az AMG benzin-elektromos megoldását használja majd végül az Aston Martin szupersportkocsija.

Azt már jó ideje tudni lehet, hogy az Aston Martin legújabb hibrid szupersportkocsija Valhalla néven kerül majd a szalonokba, ám a fejlesztés igencsak elhúzódik, ami miatt a hivatalos premier még továbbra is várat magára. Mindez annak ellenére, hogy nemrég már a prototípus tesztelése is megkezdődött és az amerikai értékesítés kezdetére is tettek utalásokat a gyáriak. Most viszont nagyon úgy néz ki, hogy az eddigi hajtáslánc tervezetet is kukázza a gyártó, helyette pedig kész alapokra építkezne.

Az Autocar birtokába jutott információk szerint ugyanis a gyártó leállította a házon belüli TM01 kódnévvel ellátott duplaturbós V6-os erőforrás fejlesztést, helyette pedig a Mercedes-AMG 4 literes V8-as egysége kerül majd bele a szupergépbe. Fontos, hogy a rendszer továbbra is marad hibrid, csupán az alapokon változtatnak a jelek szerint.

A szóban forgó hajtáslánc az AMG GT73 4Matic-ban debütál majd nemsokára, ahol az eddigi szivárogtatások szerint nagyjából 800 lóerős teljesítményt tud majd kipréselni a rendszer magából. A Valhalla esetében viszont ennél valószínűleg többet sajtolnak ki belőle a gyáriak, hiszen a korábbi nyilatkozatok szerint a cél a Ferrari SF90 megszorongatása. Az olasz pedig 1000 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, így ha tényleg paliban akarnak maradni az angolok, akkor elkerülhetetlen lesz a technika további csiszolgatása.

Okosabbak viszont csak a premier közeledtével leszünk a részletekkel kapcsolatba. Az mikor lesz? Egyelőre még talán a gyártó sem tudja biztosan, de 2023-ban már szeretnék átadni az első darabokat a tehetős megrendelőknek.